Shopping Cart

Nincsenek termékek a kosárban.

Orvos vagy doktor Úr

Orvos vagy doktor Úr

Egyszerű ember volt az én nagybátyám. Nem is tartotta semmire a kivagyiságot, nem érdekelték a világ kacifántos dolgai. Szerény mosollyal fogadta el azt is, hogy a környékbeliek igazi hírességként tisztelték: egy teljes megye körzeti orvosaként dolgozott.

Sosem láttam rajta fehér köpenyt, az otthonában kialakított rendelő egyszerű és példásan tiszta volt.  Betegei rajongásig imádták őt, neve még ma is fogalom arrafelé, pedig ő maga már jópár éve az égi rendelőben praktizál. Kiváló szakember volt. Szerették, és tisztelték, mert szerette és tisztelte az embereket. A neve elé írt két betű kétségbevonhatatlanul hirdette, hogy sikerrel végezte az orvosi egyetemet, ettől azonban egy pillanatra sem érezte magát különbvalónak bárkinél. Sőt, ha arra volt igény, egy hosszú rendelési nap végén a helyi kocsmában feledve gondjait, bármikor hiba nélkül húzott fogat egy kupica pálinka fájdalomcsillapítása mellett.

Emlékszem mennyire büszke voltam, amikor a diplomámat megkaptam. Sorra gratuláltak a rokonok és ismerősök, fürdőztem az elismerésekben. Akkoriban 2-3 hétvégente összegyűlt a nagy család, a nagymamám máig felejthetetlen ízekkel várt mindannyiunkat közös ebédre. Nem tagadom, alig vártam a nagy találkozást az én nagybátyámmal. Magamban már a válaszomat fogalmazgattam, és számosszor elképzeltem, hogy milyen is lesz majd, amikor az újdonsült doktornővel elismerően kezet ráz a család méltán híres körzeti orvos tagja. 

Talán, ha így történik, rég elfeledtem volna azt a pillanatot.

Nem így történt. 

Eljött a hétvégi találkozás ideje. Megálltam előtte a szám sarkában a büszke mosollyal: Látod Bátyus, én is megcsináltam! Ő lehajolt, kaptam tőle két puszit, mint máskor. Aztán hátralépett és kritikusan végigmért. Nagy, lapát kezeivel meglapogatta a hátamat, mélyen belenézett a szemembe, és lassan, tagoltan csak pontosan ennyit mondott:

HÁT AKKOR MOST DÖNTSED EL FIAM:

ORVOS LESZEL, VAGY DOKTOR ÚR.

Aztán csak megfordult és magamra hagyott a gondolataimmal. Sokáig álltam ott összeráncolt homlokkal töprengve. A pillanat- bár ő nem csinált csinnadrattás ünneplést a szakmai papíromból- egész életemre a lelkembe égett. 

Szavai máig utat mutatnak.

Legújabb cikkek

Orvos vagy doktor Úr

Út az egyetemig – egy

Kiárusítás